Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok...

...sírva fakadtam. És nem az örömtől. És amikor erre gondolok, mindig rosszul érzem magam, mert azokra a nőkre gondolok, akik bármit megtennének, hogy meglássák azt a bizonyos két csíkot a terhességi tesztjükön. Így néz ki egyébként, és akárhogy is imádkoztam: “csak egy csík legyen, csak egy csík legyen”, hát nem. Két csík lett:

Sírni kezdtem és két napig abba sem tudtam hagyni. Mindez mikor és hol történt? Néhány héttel ezelőtt egy ciprusi lakás fürdőszobájában. A terhesség hányadik hetében? Ötödik, hatodik, esetleg hetedik? Egy frászt! Már túl voltam a 20. héten, amikor ráeszméltem, terhes vagyok. Igen, most mindenki azt kérdezi és jogosan: “ez hülye?” Van az a műsor a tévében, amikor fiatal lányok, nők csak akkor tudják meg, hogy terhesek, amikor már a szülőágyon fekszenek. Mindig idiótának tartottam őket, és tessék, most beállhatok a sorba. Hogy miért nem tudtam, hogy terhes vagyok? Hát kérdem én, hogy lehet az ember terhes, ha nem szexel senkivel? Lehetetlen, ugye? Pedig nem! Jó, nyilván nem én vagyok a 2. Szűz Mária, bár egy kicsit gyanús, hogy karácsonyra vagyok kiírva… 

A párkapcsolatom márciusban ért véget, utána pedig napra pontosan megjött, akkor, amikor jönnie kellett, pont úgy, ahogy máskor is szokott, így nem gondoltam semmi “rosszra”.

Aztán jött Ciprus. Aki ismer, tudja, hogy tavaly óta ott dolgozom, mert ott még lehet. Nem állítom, hogy Magyarországon nem, de hogy az én városomban nem sok munka akad, az biztos. 18 éves koromtól 30 éves koromig soha nem voltam munkanélküli, mindig volt mit csinálnom, de aztán jött a válság és a leépítések. Gondolom, nem kell ezt ecsetelnem, mindenki tapasztalja saját vagy családja bőrén. Ciprus új változást hozott az életembe. Tavaly még nem sejtettem, hogy végül ekkorát hoz majd. Életem legjobb időszaka az a néhány hónap volt, amit a gyermekem apjával együtt töltöttem kint Cipruson tavaly, talán soha ezelőtt nem voltam még ilyen boldog. Ez is egy érdekes történet, később elmesélem majd. :) Idén viszont a szakítást követően egyedül indultam el a “Szerelem szigetére”. Pontosabban, amikor tavasszal elindultam, már nem voltam egyedül, de akkor ezt még csak nem is sejtettem.

Szegény Csodabébi kapott mindent, csak jót nem

Még akkor sem fogtam gyanút, amikor kint elmaradtak a szokásos havi női bajok, mert tavaly ugyanez történt velem. Talán a klímaváltozás, talán a stressz miatt, a fene tudja, a lényeg, hogy a terhesség volt az utolsó dolog, amire gondoltam, hiszen nem volt párkapcsolatom. És nem voltak jelek sem. Semmi rosszullét, semmi hányinger, semmi hasfájás, semmi émelygés. Imádom ezt a gyereket, amiért így megkímélt. Ellenben én nem bántam jól vele. Rengeteget dolgoztam felszolgálóként egy 4 csillagos hotelben. Nemcsak poharakat és tányérokat vittem ki és szedtem le, hanem rohadt nehéz kocsikat tologattam, emelgettem napi 12 órában, általában napi fél óra szünettel. Fel-alá rohangáltam egész nap, egyszer egy kollégám megnézte, nagyjából 16 kilométert tettünk meg egy műszak alatt az étteremben.

Ha mindez nem lenne elég, szar kajákat ettem és ami még rosszabb, ittam is. Néha nem keveset. Mert a kinti munkát, távol a barátoktól és a családtól csak úgy lehet elviselni, ha néha lazul az ember. A lakótársaimmal hetente egyszer kimenőt adtunk magunknak: akármilyen fáradtak is voltunk, megkerestük az egyik kedvenc klubunkat és bizony nem egy pohár bort ittunk. Emiatt aggódtam a legtöbbet, és még most sem nyugodtam meg teljesen, hiába is mondják az orvosok, hogy minden rendben. Szegény gyerekem kapott kint tőlem mindent, csak odafigyelést nem. Ha belegondolok, hogy nemrég még egy habpartin nyomtam hajnal hatig, hát te jó ég… de mentségemre szóljon, tényleg nem sejtettem, hogy terhes vagyok. De aztán egyszer csak észrevettem, hogy elkezdett nőni a hasam…